Ajánlottzene: Pentagon – Runaway
Szinte
kirobban a szívem, olyan erősen veri belülről mellkasomat a hangszórókból
üvöltő zene ritmusára, mintha azt remélné, hogy elmenekülhet és megszabadulhat lelkem
nyomasztó terhétől. Fáradt, verejtékező testemre zavaróan tapad a több mérettel
nagyobb ruhám, ami a kényelem adás helyett fojtogat, miközben a fulladásig
begyakorolt táncmozdulatokat ismétlem szüntelenül. A gyakorlóterem sötétjébe
egyetlen lámpa hoz gyér világot, megtörve a kilátástalanságot, amelybe derékig
vagyok süllyedve. Végre egyedül lehetek önmagammal. A tükörben látszó alakra
koncentrálok, kritikus szemekkel kísérem végig a mozgását, látom az összes
hibáját és a tökéletlenségét, ami ide vezetett. Elrontottam.
Újraindítom a
zenét, majd a kezdőhelyemre állok és elölről kezdem az egészet. Csikorog a padló
a cipőm talpa alatt, ahogy kapkodom a lépéseket. Remeg a lábam, csípi a szemem
a belecsorgó izzadtság, ami elhomályosítja látásom, de akkor sem hagyom abba,
amíg tökéletes nem lesz a koreográfia. Lávaként árad szét testemben a forróság,
ég minden izmom az erőfeszítéstől, amit az órák óta tartó táncolással makacsul
rájuk kényszerítek. Hogy akarok elérni bármit is, ha ezt is képtelen vagyok
rendesen megcsinálni?
– A francba! –
Keményen a földnek csapódnak térdeim a következő félresikerült lépés és a
kioldódott cipőfűzőm következtében.
Egész lényemet
megrázza egy mélyről feltörő borzongás, amikor eszembe jut, hogy mennyi
embernek okoztam fájdalmat egyetlen hibával. Lángoló arcomat még forróbb
könnycseppek szántják végig, ahogy kiszakad belőlem a bűntudat és a fájdalom
keserű egyvelege. Remegő kezeimet ökölbe szorítom, nem érdekel, hogy a körmeim
élesen tenyerembe fúródnak, mert ez fel se ér ahhoz az érzéshez, ami a szívemet
szakítja szét. Minden megmaradt energiámmal a földre ütök, remélve, hogy
elpusztíthatom azt a szörnyű képet, ami állandóan a szemem előtt lebeg. Azt a
csalódott szomorúságot és elkeseredést, amit csapattársaim arcára nézve láttam,
tekintetük, melyekből a saját elveszettségemet tükrözték vissza rám az önvád
mérgező árnyaival karöltve, amikor az utolsó helyezettre sorolva mondták ki a
nevünket.
– A rohadt
életbe! – Üvöltésem beleveszik az egyre dühösebben hangzó zenébe, mintha az
engem szétfeszítő feszültség láncai közé íródott volna a dallam; még az is
kínozva adja tudtomra, hogy hibáztam. Miért van az, hogy amikor a legkevésbé
akarom, akkor a fájdalomtól mégis sokkal erősebben érzem a valóságot?
Hátra dőlve
elterülök, akárcsak egy eldobott mocskos rongy, kezeimmel frusztráltan a
hajamba túrok, majd a füleimre szorítok, de így sem tudom kizárni a kemény
ítéletet, amely az elmémbe vésődött.
„– Az a
banda, amelyik a legkevesebb pontot gyűjtötte össze, és ezzel az utolsó helyen
végzett… a THE BOYZ!”
Mintha vésővel
vernék belülről a fejemet, olyan hasító durvasággal hallom a hangot ezt az egy
mondatot ismételgetni. Vajon a többiek is ugyanezt érzik?
– Youngjae! –
A bömbölő hangszóróba befagy a zene, ahogy valaki megállítja a lejátszást. –
Hát itt vagy, már mindenütt kerestünk! – szólal meg gyöngéd-nyugtató hangján és
mellém lépve felém nyújtja a kezét, hogy felsegítsen.
Hyunjae. Újra
könnyek lepik el a szememet, ahogy engedem neki, hogy álló helyzetbe húzzon,
szipogásom pedig végleg elárul. A cipőm orrát bámulom, nem tudok a tekintetébe
nézni, mert félek attól, hogy olyan dolgokat látnék benne, amiket nem tudok
elviselni. Lehajtott fejjel dülöngélek talpamon, amikor hirtelen magához húz és
szorosan megölel. Államat vállába fúrva engedem, hogy a sírás újra úrrá legyen
rajtam. Hyunjae hátamat simogatja vigasztalva, amivel csak azt éri el, hogy még
erősebben törnek ki belőlem az érzelmek.
– Saj-sajnálom
– motyogom szaggatottan átázott pulcsijába azt, ami először az eszembe jut.
– Nyugodj meg,
Eric! – mondja gyengéden.
Belemarkolok
ruhája anyagába, úgy szorítom, mintha az életem múlna rajta, erőt merítek
közelségéből; Hyunjae az én személyes töltőm. Mély, reszelős levegővétel után
felemelkedek válláról, és az ő aggodalomtól csillogó tekintetébe nézek.
– Hyung…
sajnálom, hogy elfutottam – alig bírok a bűntudattal, ami felforrósítja
arcomat.
– Semmi baj,
megértem, hogy egyedül akartál lenni – válaszol és kezét a tarkómra vezetve
masszírozni kezdi görcsös izmaimat. – De legközelebb hagyj egy üzenetet, mert a
szívbajt hoztad ránk! A többiek most is téged keresnek.
– Ne
haragudjatok! A fellépés is… Sokat rontottam – mondom, ismét lenézve a cipőmre,
aminek kopottsága a rengeteg gyakorlással töltött óra fáradhatatlan jele.
– Ne emészd
magad emiatt. Utolsók lettünk, de ezen is túl fogunk jutni együtt. Hallottad,
hogy mit mondott Sunwoo az eredményhirdetés után? – kérdezi lejjebb hajolva,
tekintetemet keresve. Mikor érdeklődést lát benne, folytatja. – Azt, hogy
emlékezzünk erre az érzésre.
A dühöt,
szomorúságot, a fáradt tehetetlenséget, a csalódást és mindazt a sok mindent,
amit nem tudok beazonosítani, de örvényként kavarog a mellkasomban, kitölti a
lelkem helyét, levegőként szívom magamba és vérként szánkázik bennem, ezt az
egyveleget, ami a kudarccal egyenlő, ne felejtsem el? Mintha valaha bárki
képes lenne erre.
– Hidd el,
hyung, emlékezni fogok rá – a keserűség könnyei megtöltik a szememet, ahogy az
övében is meglátom ugyanazt, ami bennem háborog.
– Ez nem
gyengeség, Youngjae. Tőled függ, hogy mit kezdesz vele. Én azon leszek, hogy az
erősségemmé formáljam – mosolyog rám bátorítóan. – Akárcsak a fiúk is. És neked
is menni fog. Azért is vagyunk, hogy segítsünk egymásnak – szorít meg kissé
karomnál fogva, nyomatékot adva szavainak.
– Igazad van –
értek egyet halvány mosolyfélével ajkaimon. – Köszönöm, hyung!
Letörölve
arcomról a nedvességet kiürítem a fájdalmat a szívemből, hogy helyette a testvéreimként
szeretett csapattársaimmal és a csodálatos rajongóink hangjával töltsem meg
lelkem üres kottáját.
– Gyere,
hyung, menjünk haza!
Hyunjae-t átkarolva
egyre biztosabb léptekkel hagyom el a próbatermet, ahova holnap mind a
tizenegyen egy emberként térünk majd vissza újult erővel. Holnap, amikor a ma
már csak megviselt tegnap lesz.
Szia!^^
VálaszTörlésHát ezt a kommentet valójában már elég rég megírtam, csak béna voltam és kitöröltem és elveszett és olyan ideges lettem, hogy csak most jöttem vissza xddd
Hát egyébként annak ellenére, hogy írtad hogy eleinte nem jött az ötlet, és hogy úgy érzed nem tudnál jobbat kihozni magadból, nekem ez a novellád is tetszett. Talán azt éreztem egy kicsit, hogy az érzelmek nem annyira erősek, mint amennyire nálad szoktak lenni, vagy nem voltál annyira benne a novellában, mint szoktál lenni. (Egyébként tökre szimpatikusak lettek a fiúk a novella alapján, pedig nem követem őket :D)
Az mindig annyira megérint engem, mikor idoloknak az életéről olvasok, mert a sok szép és vicces és csodálatos pillanat mögött annyi nehézség van, amit kevesen mutatnak meg, vagy engednek láttatni. És hát tényleg szörnyű belegondolni, hogy mekkora nyomás van rajtuk már gyakornokként is, hát még ha már debütáltak is. Ez a perfekcionizmus egy nagyon kétoldalú dolog szerintem, mert egyik részről tök jó, hogy mindig van erő és motiváció jobbnak lenni és tökéletesíteni a dolgainkon, de másrészről pont hogy inkább visszahúz, ha nem tudjuk elengedni a dolgokat. Mert igenis van az a pillanat néha, hogy jobbat tesz, ha nem teszünk semmit, és hagyjuk magukat is pihenni, meg leülepedni a tudást, meg a gyakorlást, vagy akármit.
Az egész novellában egyébként az tetszett a legjobban, hogy Hyunjae mondta, hogy ez nem gyengeség. Ezzel annyira egyetértek, mert tényleg néha a gyengeségeinkből is tudunk erősséget faragni, sőt, pont hogy az lesz az igazi erősség :D az is nagyon tetszett még, hogy a csapatszellem is tökre érezhető volt a fiúk között, hogy nem haragszanak a hibákért, ebben együtt vannak, és együtt lesznek egyre jobbak és jobbak. Ez szerintem tök fontos dolog, és sokszor egy-egy bandánál/csapatnál nem lehet ezt annyira látni, pedig ez az egyik legfontosabb szerintem (mondjuk a The Boyzt nem ismerem, ez csak a novellából jött így le :D)
Nagyon örülök, hogy írtál erre a körre (remélem azért mások is fognak xdddd), engem sikerült elgondolkodtatnod a novelláddal :D
Köszöönöm, hogy olvashattam!^^
Szia! ^^
TörlésUhh, teljesen megértem, úgy tűnik ez nekünk örök mumus, hogy mindig kitörlődnek a kommentjeink, de egyáltalűn nem késtél el a válasszal, örülök, hogy azért írtál (már azt hittem amúgy ilyen meghitt kettesben leszünk XDD).
Én is inkább úgy éreztem, hogy nem voltak benne annyira kirajzolódott érzések, mint a korábbiakban, egy kicsit az írás is erre a körre más hozzáállással ment, mint a többinél, itt most azért írtam, hogy ne egyedül legyél, ezért is érezhető hogy több szempontból gyengébb, de örülök, hogy ennek ellenére el tudott gondolkodtatni és tetszett is.
És úúgy örülök, hogy a fiúk szimpatikusak lettek, meg lesznek, mert ez nagyon fontos amúgy szerintem, én tök sok ideig azért nem edveltem xy idolt, mert olyan ficiket olvastam róla, amiben seggarc volt, közben meg tökre nem a valós ember volt benne, hanem csak egy elképzelt személyiség. Ezért fontosnak tartom, hogy akiket szeretek, úgy állítsam be, hogy az ne legyen rájuk nézve romboló. (Kivéve néha Baekyhunnál, aki beleilik a leggyökerebb szerepekbe is XD).
És ahogy ezt is írtam, én is visszanéztem azokat a videókat a fiúkkal, ami a kingdom alatt érintette őket, a zseniális koreográfiát, látva az arcukat, hogy mennyire rosszul esett nekik, hogy utolsó helyen végeztek, holott az elsőt érdemelték volta - és ez annyira szívfacsaró volt újra. Tényleg nagyon kétoldalú, mert jó, hogy ennyire motiváltak és tolják magukat előre, de mégse, mert nem véletlen van ennyi mentálisan beteg idol, most is akivel írtam, eric, hiatuson van mert rosszul érezte magát mentálisan és fizikailag is és ebbe megszakad az ember szíve ;;;;
Imádom ezeket a fiúkat, és tényleg, annak ellenére, hogy sokan vannak (11-en), hatalmas család, mert egész fiatalok is, és egy ideje már együtt vannak. És most, hogy kíresebbek letek a kingdom miatt, meg kell tanulniuk a több figyelmet kezelni, az ezzel járó lemondásokat és egyebeket, és hát nagyon remélem, hogy tudnak mindemellett önmaguk maradni, együtt. <3
Egy kicsit eltértem, de mégse, szóval ez úgy kikívánkozott belőlem. Örülök, hogy tetszett és köszönöm, hogy leírtad a gondolataidat! ^^