„Ez az élet receptje. Gondolj a virágokra, amiket elültetsz a kertben évről évre. Ők megtanítják neked, hogy az embereknek is muszáj elhervadni, levelet hullatni, gyökeret ereszteni, növekedni, hogy virágozhassanak.”
– rupi kaur
Gyér napfény sütött be
az üvegfalú szoba hatalmas ablakain, sugaraival langyosan cirógatta a színes
cserepekbe ültetett virágokat. Alig észrevehetően illegették meg ékes
koronájukat; boldogan viszonozták a köszöntést. Mindössze tizenkét fajta volt,
de annak többszáz színpompás példánya alkotta a kert ékességét. A terem közepén
mázolt faállvány adott helyet a legnagyobb becsben tartottaknak, ahol jelenleg
egyetlen fehér-rózsaszín cirmos szegfű szépellett a délutáni napsütésben; Byun
Baekhyun kedvenc virága.
A sötétbarna fürtös férfi arcán megannyi
emlék varázsolta békés mosoly ült, miközben vékony ujjaival megérezte a szegfű
szirmainak bársony-melegét. Közelebb hajolva hozzá mélyen beszívta a virág
önmagából ontotta aromáját; édes kedvesség keveredett a jellegzetes, frissen
sült csirke ínycsiklandó illatával. Lehunyt szemmel engedte, hogy
hevesen verő szíve gondolatait egy bizonyos személy felé tereljék.
Hiányzott neki minden porcikája; az együtt eltöltött értékes idő; az olykor komoly, éjszakába nyúló beszélgetések; mackó-meleg ölelések, melyeket csak Ő volt képes adni; hajának puha érintése, aminek állandóan sült csirke illata volt, hisz minden nap azt evett a kedvenc éttermében; bőrének bronzszínű tónusa, amit sokan rossz szavakkal illettek, de ő imádta különlegességét. Megannyiszor mentek együtt délutánonként közös kutyasétáltatásra, vagy ültek be az étterembe. Hiába nem bírt belőle sokat enni az erős fűszerezés miatt, azt mindig örömmel nézte, mikor legjobb barátja húsz combot is képes volt elfogyasztani alig egy óra alatt. Kedvenc időtöltésük közé tartozott egy-egy könyv és egymás társaságában a park frissen nyírt füvére telepedve órákat olvasni, hogy aztán izgatott beszélgetésbe elegyedve osszák meg egymással az élményeiket. Több volt számára legjobb barátnál, habár ezt sokáig maga sem tudta. Mikor távol volt tőle, szinte mindig rá gondolt alig várva a holnapot, az újratalálkozás lehetőségét. Közelségében megszámlálhatatlan pillangó bontott szárnyat testében, hogy boldogság-táncra hívja lelkét; szerelmes volt.
Az emberi élet leginkább a virágokhoz hasonlítható. Egy ezüst pitypangernyős mag akár az egész világot is beutazhatja a széllel, mielőtt földbe mélyedve képes lehet gyökeret ereszteni. Az embernek is időnként kitérőket kell tennie, hogy megtalálja a helyét, elérje álmait. Még a legszebb virágnak is először a koszos földet kell áttörnie ahhoz, hogy növekedni tudjon. A külső és belső harcokat megvívva lesz csak méltó arra, hogy kivirágozzon. Viszont egyvalamit sokan elfelejtenek; a virágmag megszületéséhez, egy másik élőlénynek el kell pusztulnia.
Baekhyun tudta, hogy nem tart örökké
boldogsága, amit barátja közelségében érzett. Kedves emlékképek helyét
szomorúak vették át. Tisztán látta maga előtt a keserű beletörődéstől
meggyötört arcot, a táncoló csillagként fénylő apró, sós cseppek pergését, telt
ajakszéleinek legörbülését. Az utolsó pillanatig remélte, hogy félrehallotta a
nevet, annak az embernek a nevét, akinek a lelkét át kellett segítenie.
Remélte, bízott benne, áltatta magát, hogy nem ő lesz az. Biztosan sok ilyen
nevű ember létezik a világon. Azonban a név mellé illat is társult, amely
összetéveszthetetlenül tükrözte szerelmének tiszta létét. Legcsodálatosabb és legfájdalmasabb emlékei közé tartozik az, amikor utolsó
perceiket egymás ajkának ízlelésével töltötték. Egyetlen csók csupán, ennyi
adatott nekik szerelmük korai haván. Minden ki nem mondott vallomás, érzelem és
gondolat feloldódott a csókban, szeretet és béke megnyugvása költözött
szívükbe. Röpke pillanatok elmúlásával már nem érezte a másik édesen
telt ajkait övéin.
– Ne szomorkodj sokáig miattam, Baekhyun!
Egyszer még visszatér a tavasz.
– Nekem örökké te maradsz a virágom,
Jongin.
– Lenne egy utolsó kívánságom. Tarts meg
egy darabot a lelkemből és ültesd el a kertedben! Segíts, hogy kivirágozhassak!
– Jongin sziluettje a másodpercek pergésével egyre jobban halványodott;
életében utoljára ajándékozta meg Baekhyunt szeretetteljes mosolyával.
Tenyerében apró dolog meleg érintését sejtette. Jongin lelkének utolsó földi darabja.
🏵
... egyetlen fehér-rózsaszín cirmos szegfű szépellett a délutáni
napsütésben; Byun Baekhyun kedvenc virága.
_____________________________________________