Abyss - TaeKook

Ajánlott zene: Madonna - Masterpiece

Olvasás közbe ajánlott zene: BTS - Fake Love Orchestral Cover

(írás közben én is ezt hallgattam inspirációnak)

„Sötét helyre kell vinnünk a gyertyát, hogy láthassuk a fényét.”

Aranyrúdhoz rögzített, vörösszín sodort bársonykötél feszült a tetőtől talpig fekete ruhát viselő fiú előtt egyetlen akadályként választva el őt a vágyai tárgyát képző, évezredek óta nagy becsben tartott műkincstől. Fehérmárvány talapzatán fémbe gravírozott szöveg hirdette: „Nézz, de kérlek ne nyúlj hozzám!”. Csodálattal nézte az isteni kezek faragta, gondosan megmunkált szelencét, elidőzve a tetejét díszítő sárga barázdájú szemen. Furcsa, számára érthetetlen nyelvű duruzsolást vélt hallani, mintha a doboz tartalma különleges erejével magához vonzotta volna, egyre csak késztetést érzett, hogy kinyitva belenézzen, sóvárogva akarta tudni, hogy mit rejt magában. Bármi is az, hívogatóan édesnek tűnt.

– Gyönyörű… – Mutatóujja óvatos simításával rajzolta körbe a különleges motívumot, suttogó hangja kiáltásként hatott a hatalmas múzeum tömör hideg falai között. Abban a pillanatban, hogy hozzáért a kiállított tárgyhoz, fülsértő sziréna harsant fel pirosan villogó fény kíséretében. Erős vasrácsok nyikorogva ereszkedtek alá a terem ablakaira, elzárva az azon keresztüli kiút lehetőségét, több szinttel lejjebb hatalmas dörrenéssel csapódott le az ólomnehéz retesz a főbejárat ajtajára.

Egy percig sem habozott tovább, megragadta a dobozt, mely meglepően nehéz súlya egy pillanatnyi megtorpanásra késztette, de gyorsan összeszedve magát a legközelebbi titkos kijárat felé kezdett rohanni. Ismerős folyosókon, számtalan értéket tartogató szoba előtt haladt el menekülés közben. Nála senki sem ismeri jobban az épületet, hisz milliószor vezette körbe a turistákat kommentálva a legérdekesebb műemlékeket; tudta, hogy hol vannak a legrégibb őskori leletek, hány lap alkotja a város látványosságának számító üvegpiramist vagy melyik falon lóg a híres Mona Lisa, mely előtt nap mint nap többezer ember hódol a művészetnek.

– Még egy utolsó kanyar – levegőért kapkodva bíztatta izomláztól sajgó lábait a folytatásra. Több tucat acélbetétes bakancsot viselő őr követte, dörömbölő lépteiktől és a szűnni nem akaró sziréna vinnyogásától visszhangzott az emelet. A fiú válla felett hátra pillantva látta, hogy csupán egy sarokkal vannak csak tőle lemaradva. Olyan lendülettel fordult be a szoborterem hatalmas ívelt kapuján, hogy edzőcipője megcsúszott a kifényesített járólapokon, egyensúlyát épphogy meg tudta tartani.

Tekintetét ide-oda kapkodva egyetlen nőt keresett a kiállított alakok között, s hamar meg is találta a csarnok túlsó végén lévő emelvényen, halvány törtsárga fénnyel megvilágítva. Méloszi Aphrodité maga volt a szépséget megtestesítő istennő, kinek márványból faragott ruhájának sűrűn gyűrődő ívét Jungkook tenyerével követte végig, míg meg nem érezte az alig észrevehető, hűs tapintású gombot. A vörösmárvány padló mélyéről fogaskerekek csikorgó kattogása zörgött fel, mire a gyönyörű nő szobra talapzatával együtt lassan elmozdulva felfedte a múzeumból kivezető titkos járatot. 

– Gyerünk már! – Egyik lábáról a másikra állva tovább nyomogatta a kapcsolót, ezzel próbálva sürgetni a folyamatot, mikor az első őrt meglátta a kapun befordulni. Rohamosan csökkent a köztük lévő távolság, alig volt hátra húsz méter, mire megnyílt annyira a rés, hogy vékony testével be tudjon férni.  A nyirkos falon kezével tapogatódzva haladt pár métert, mire nekiütközött a karnak, melyet meghúzva azonnal be tudta zárni az alagút bejáratát, ezzel teljes sötétségbe borítva mindent. Tapasztalt léptekkel folytatta útját a föld alatt, ezúttal nyugodtabb tempóban, hiszen rajta kívül senki se ismerte ezt a kivezető nyílást, egészen eddig. Átkozta magát, amiért annyi időt elpazarolt a doboz bűvölésével és nem azonnal megragadva szaladt el vele, hogy még az őrök érkezése előtt kijusson a múzeumból anélkül, hogy fölfedezzék menekülésének módját. Ennek ára, hogy soha többé nem használhatja ezt az alagutat, hiszen idők kérdése és rájönnek, mi a szobor titka.

Húsz perces séta után végre elérkezett az út végéhez, ahol korábbihoz hasonló kart keresett a kijárat megnyitásához. Azt elmozdítva szürke fény szűrődött be függőlegesen a fal közepén, ahogy a két fél kezdett eltávolodni egymástól. Savanyú szagtól bűzlő, szűk sikátorba lépett ki, villódzó neonlámpáktól hunyorogva indult el hazafelé éjszakai bárokból kiszűrődő zajok kíséretében, kezében továbbra is a legértékesebb tárgyat szorongatva. Különleges volt a doboz, már csak azért is, mert a világon egyetlen ember sem tudta megmondani, hogy mi van benne, kinyitni azonban a keletkezése óta tilos volt. Nagypapájával néhány évvel ezelőtt folytatott beszélgetése szüntelen kavargott Jungkook gondolataiban, kíváncsiságát egyre csak tetézve.

– Drága fiam, gyere ide mellém, itt az ideje, hogy beavassalak a családi örökségbe. Emlékszel a történetekre, melyeket kiskorodban annyiszor meséltem neked istenekről és egy különleges szelencéről?

– Igen, Nagypapa, nagyon szerettem hallgatni a meséidet. A barátaimmal gyakran el is játszottuk őket. De mi köze ezeknek a családi örökséghez? – Jungkook tenyerébe fogta nagypapája betegségtől remegő kezeit, minden figyelmét az idősebb mondanivalójára összpontosította, nehogy bármit is kihagyjon bölcs szavaiból.

– Az igazság az, hogy ezek nem csak mítoszok, hanem a valóság.

– Szóval létezik Pandora szelencéje, istenek, gonosz lények és vannak őrzők is?

– Mi több, te magad vagy a kiválasztott. Tudom, hogy ez most nagyon váratlanul ért téged, de hamarosan huszonegy éves leszel, amikor az örökségeddel együtt járó erő elkezd feléledni benned. Kötelességemnek tartottam elmondani, hogy fel tudj készülni a rád váró nehézségekre.

– Mit kell tennem? Hol kell kezdjem? Soha nem éreztem, hogy különleges erőm lenne. Biztos én vagyok az örökös? – A fiatal izgalommal vegyes kétségei lassanként kezdtek a felszínre kúszni, ahogy egyre inkább megértette nagypapája mondandóját.

– A feladatod az, hogy őrizd Pandora szelencéjét. Az a baj, hogy nagyon régen, még az én őrzőségem idején elveszett a háborúban és azóta nem bukkant fel sehol. Egészen idáig. A minap hallottam a hírekben, hogy megtalálták egy ásatás során, feltehetőleg ki fogják állítani egy múzeumban. Sajnos azt nem tudom, hogy hol, mert nem hozták nyilvánosságra, de bízom benned és a képességeidben. Meg kell találnod és minden erőddel vigyázni rá. De egyet jegyezz meg, semmi esetre se engedd, hogy rossz kézbe kerülve bárki is kinyissa a ládát, mert az a pusztulást jelentené!

Szokatlanul sötét éjszaka volt, még a Hold sem világított az égen, halovány fényforrásként csak az utcai lámpák gyenge pislákolása szolgált. Jungkook szaporábbra vette lépéseit, ahogy szívében egyre növekvő szorongató érzés kezdett nőni; valami közeleg. Dermesztő hideg futkosott a hátán, egész testében forrón áramlott az adrenalinnal átitatott, friss vér, ahogy a villanypóznák gyéren világító körtéje rövid egymásutániságban durrantak szét. Szorosabbra fonta karjait a doboz körül, hogy még véletlenül se ejtse el.

Furcsa hang ütötte meg fülét, süvítő szélvihar támadt, össze-vissza ráncigálva a fiú ruháját, fejéről letépte arcába húzott kapucniját. Baljós árnyak suhantak el mellette, nem hagyva időt, sem alkalmat a menekülésre. Hiába készült fel, olyan váratlanul érte a támadás, hogy esélye sem volt védekezni ellene. Nem hátulról vagy oldalról érkezett, ahonnan mozgolódást észlelt, hanem egész máshonnan; fentről.

Erős ütés érte tarkóján, melynek hatására megtántorodott és térdre rogyva elesett a betonon. Felszakadt homlokának sebéből haját összetapasztva vékony csíkban szivárgott a vér. Fájdalomtól és kosztól elhomályosult látása, elméje eltompult, lassan kezdte el átvenni az ájulás öntudata fölött a hatalmat. Karját kinyújtva maradék erejével próbálta elérni az elgurult dobozt, de egy bőrbakancsos láb kezére lépve megakadályozta. Az utolsó kép, amit látott, egy emberi alak volt hatalmas szárnyakkal, amint mocskos karmait a szelencére helyezve megemelte annak fedelét, hogy ismét rászabadítsa a poklot a világra.

*

Jungkook, ahogy elkezdte visszanyerni eszméletét az első dolog, amit érzékelt, az az orrfacsaró dögszag volt, mely grimaszt kényszerített fájó arcára. Fejét, mintha satuba fogták volna, erőteljesen zúgott és sajgott, lassan jutottak eszébe a történtek. A szelence! Kinyitották! Hirtelen lendülettel akart felpattanni, de csuklóját összefogó láncok csörögve visszarántották a fal tövébe, ahol eddig feküdt.

– A fenébe! – Karját rángatva próbált megszabadulni az őt fogva tartó vasszerkezettől, de csak azt érte el vele, hogy mélyen felsértette alkarját, a hosszú sebből kézfejére csordogált kiserkent vére. A helyiséget záró erős vasajtó nyikorogva feltárult és három idegen alak lépett be a vörös félhomályban úszó terembe. A két másik a kijárat oldalánál álltak meg, míg a társaitól jóval alacsonyabb, középen haladó, szürkéshajú, egészen babaarcú fiú szélesre tárt, ébenfekete tollaktól borzas szárnyakkal felé közeledett, könnyed és kifinomult léptei egy vérbeli táncoséra emlékeztették Jungkookot.

– Lám csak, végre felébredtél, Csipkerózsika?

– Hol vagyok? Mit akarnak tőlem?

– Tőled már semmit. Csak azért vagy még mindig életben, hogy időnként megkínozhassalak – kedvességét kaján vigyor kísérte. Jungkook elé érve leguggolt, hogy tekintetük egy szintbe kerüljön, majd kicsi kezével elkapta a fogoly állát, hogy jobbra-balra forgatva fejét jobban szemügyre vegye. – Milyen helyes ez az új őrző, kiköpött úgy nézel ki, mint az apád.

– Engedj el! Mit tudsz te róla? Honnan ismered? – indulataival párhuzamosan lökte el magától a gonosz tapintású ujjakat.

– Kérdezd csak meg őt. Várjunk csak, hát már meghalt! Úgy sajnálom! – drámaian szívéhez kapott, hogy nyomatékot adjon szavai gúnyos hangnemének, majd hátra ugrott kellő távolságra, hogy az öklével hadonászó, kikötött fiú ne érje el. – Lássuk, mire is vagy képes! Lám, te sokkal gyengébb vagy, mint apád volt, gyerekjáték lesz megölni – az idegen Jungkook hajába markolva hátra rántotta fejét és közelebb vonta magához, majd negédes hangján a fülébe súgott. – Már alig várom, hogy a holttestedet a karjaimban tarthassam, kár lenne ezért a tökéletességért.

– Jimin, menjünk, Abaddon hívat! – az egyik ajtónál őrködő rekedten szakította félbe az ismerkedést.

– Itt már úgy is végeztem – ellökte magától a fiút, kinek durván koppant koponyája a falon, de nem törődve ezzel minden undorát és gyűlöletét összpontosítva utána köpött a távolodó bukottnak, mire az tengelye körül megperdülve erőből úgy gyomorszájon rúgta, hogy Jungkook összegörnyedve terült el a földön.

– Cseszd meg! – az erős fájdalomtól nyöszörgéssé torzult megjegyzését vaskapu reteszének záródó hangja követte. Végre elmentek. 

Az ördögi érintést még magán érezve rövid ideig fekve pihegett, próbálta összeszedni erejét, hogy tisztán tudjon gondolkodni, miként fog kiszabadulni ebből a kutyaszorító helyzetből, mikor a szoba árnyék rejtette sarkából mély basszussal szólította meg valaki, s mocorogva közelebb mászott hozzá.

– Jól vagy? – meglepetésként érte a kérdés, azt hitte, hogy egyedül van a fogdában. A hang irányába fordulva látta, hogy koszos, megtört tekintetű, kócos fekete hajú fiú közeledik felé lassan, mintha minden mozdulatával kínt élne át. Sovány felsőtestét vékony bársony agyagú, megtépázott ing fedte. Számos vágás csúfította puhának tűnő bőrét, arca beesett volt, szeme alatt sötét barázdák húzódtak. Megviseltnek látszott, mint aki hetek óta nem aludt és nem evett semmit. 

– Ezt inkább én kérdezhetném tőled. Szörnyen nézel ki!

– Kösz a bókot! Már magam sem tudom, mennyi ideje vagyok bezárva. Igaz volt, amit ez az alak mondott? Te vagy a szelence őrzője?

– Miért érdekel? Egyébként sem ismerlek – összehúzott szemöldökkel, kétkedően fürkészte az előtte lévőt, gondolathúrjaira próbált ráhangolódni, de erős akadállyal találta szemben magát, mely visszalökte saját elméjébe. Korábban sose tapasztalta ezt, hogy valaki gondolatait ne tudta volna olvasni.

– Taehyung. Kim Taehyungnak hívnak. Segíthetek neked, ha hagyod. Tudtam, hogy előbb-utóbb fel fogsz bukkanni, de nem hittem, hogy ilyen helyzetben találkozunk majd – miközben beszélt, hajából előhúzott egy keskeny fémcsatot és tapasztalt mozdulatokkal kezdte feloldani a bilincs zárját, ami halk kattanással adta meg magát, s a poros földre hullva végre szabadon engedte Jungkook kezeit.

Taehyung feltűrte a fiú szakadt felsőjének ujját, felfedve ezzel a vas ejtette vágásokat és horzsolásokat. Kezével óvatosan körbe fogta sérült csuklóját, tenyerét az izzadságtól nyirkos és alvadt vértől maszatos, porcelánfehér arcra simította. Közelségétől, haja selymes tincseinek esésétől friss levendulaillat lengte körbe a köztük rekedt levegőt. Érintését különös melegség követte, Jungkook testéből a fájdalom kámfor szerűén oszlott el. Izmai erősen megfeszültek, egyszeriben töltődött fel energiával, mintha újjászületett volna, sebei begyógyultak, csupán langyos bizsergetés emlékeztette korábbi helyükre.

– Ezt hogy-

– Nem csak neked vannak képeségeid – ajkát titokzatos félmosolyra húzta, de hirtelen nyilalló érzéstől vicsorba rándultak vonásai. – Most már jobb?

– Köszönöm, igen. De te sokkal inkább rászorulsz a gyógyításra. Amit az előbb csináltál, ez magadon is működik? 

– Nem, sajnos ez nem ilyen egyszerű. Az én sérüléseimet nem tárgyak okozták, hanem átkos, gonosz erők – öntudatlanul nyúlt át válla fölött hátához, ahol sebhelyei szinte égtek, ahogyan beszélt róluk.

– Hadd nézzem!

– Ne, nem szép látvány…

– Figyelj! Te segítettél nekem az előbb, most hadd próbáljak meg én is valamit. Hátha egy kicsit enyhíthetem, még ha teljesen nem is tudlak rendbe hozni. Most te bízz bennem és fordulj meg!

Állhatatosságának engedve Taehyung úgy tett, ahogyan kérte, ingjét összefogó gombokat lassan kioldva lecsúsztatta válláról a hideg anyagot, felfedve ezzel önmagát. Jungkook életében nem látott még ehhez fogható heget. Gerince mentén két oldalt vastagon húzódott végig lapockájától kiindulva, durván felgyűrődött a hólyagos, vörös bőr, repedéseiből szürke nedv szivárgott. Finoman érintette a varos felületet, igyekezett a lehető legkevesebb fájdalmat okozni vele. Mindkét tenyerét Taehyung hátára helyezte, szemét behunyva néhány értelmetlennek tűnő szót mormolva kivonta a hasogató kínt a fiúból, ki megkönnyebbülten sóhajtott fel.

– Jeon Jungkook a nevem és igen, én vagyok az őrző. Őszintén, nem olyan szórakoztató mindig a kiválasztottnak lenni. De örülök, hogy az erőmmel tudtam kicsit tompítani a szenvedéseidet – megragadva a karját szembe fordította magával a már jobb színben tetsző Taehyungot, s enyhén kezére szorítva figyelésre ösztökélte. – Nem tudom, hogy kik ezek a lények, de mikor elkaptak, kinyitották a ládát és hatalmas gonoszságot engedtek a világra. Muszáj megtalálnunk a szelencét, hogy legyőzhessük őket és együtt sokkal erősebbek vagyunk. Tudod, hogyan lehet innen kijutni?

– Már van is egy tervem.

*

– Nagy Uram! - Park Jimin féltérdre ereszkedve, fejét lehajtva fejezte ki hódolatát a Mélység Angyalának. – Alázattal jelentem, a fiú, akit tegnap éjjel elfogtunk, Pandora szelencéjének őrzője, de vele járó különleges képességei még nem fejlődtek ki teljesen, harmatgyenge elődjéhez képest. Mit kíván vele tenni, ha szabad kérdeznem? – hangjában buja mohóság hallatszott, minden megfeszült idegszálával arra vágyott, hogy kezével újra végig szánthasson a bársonyos ében tincseken, kéjvágyát csillapítva kínozhassa halálra Jungkookot, pokoli gyönyört szerezve önmagának.

– Nem érdekel az a fattyú, azt csinálsz vele, amit akarsz. Most pedig hozd ide a szelencét! – görbe, undorítóan mocskos karmokban végződő kékeslila ujjával a kijárat felé intve jelezte, hogy távozzon.

– Igenis, Abaddon Mester. Azonnal! – alig bírta elrejteni beteges vigyorát, gyors léptekkel távozott a helyiségből. Jimin két társát magához intve indult el a több szinttel lejjebb elhelyezett ládáért, mikor szörnyű robaj rázta meg a földbe vájt erőd falait.

– Rohadt életbe, ez a cellák felől jött. Gyerünk, ti ketten nézzétek meg mi történt, én megyek a ládáért!

*

– És most? – levegőt szabálytalanul kapkodva fordult hátra a tőle néhány lépéssel lemaradthoz Jungkook, miközben lélekszakadva rohantak egyre távolabb kerülve a kirobbantott cellától.

– Használd az erődet, próbáld érzékelni a szelence gondolatait, hogy megtaláljuk!

– Micsoda? Tárggyal még sose működött! – váratlanul érte a csontjaiban szétáradó kétség, melyet régóta nem érzett.

– Csak összpontosíts, bízz magadban és a képességeidben! A ládának lelke van, menni fog! – Taehyung szavaival támogatta az önmagában megingottat, mikor erejét hirtelen elvesztve szédülten rogyott össze. Ezt látva Jungkook azonnal megtorpant, felsegítette hátára a sebesült fiút, majd égő izmait folytatásra késztetve futott tovább.

Zakatoló elméjét lenyugtatva próbálta kizárni a külvilágot, hogy a szelence után kutasson gondolatai zűrös mezsgyéjén. Képes leszek kapcsolódni a szelencéhez? Még nem tudom teljesen uralni az erőmet. Hűs tenyér puha érintését halántékán megérezve egyszeriben minden más zaj megszűnt, mintha elhúzták volna a függönyt aggodalmai előtt, s tisztán hallotta a szelence hívó szavát, ahogy nevét suttogja.

– Megvan! Eggyel felettünk van egy üres helyiségben, néhány perc és ott is leszünk! – adta Taehyung tudtára felfedezését, majd gyorsabb fokozatra kapcsolva minden erejét bevetve száguldott a cél felé, míg lábai mögött a hátrahagyott föld darabokra hasadva zuhant alá a mély forróságba, míg el nem értek a felfele tartó járathoz. Ekkor velük szemben a korábbi két őr tűnt fel útjukat elállva, mire Jungkook karját maga előtt meglegyintve egy mozdulattal több méterrel távolabb hajította őket, s mielőtt azok feleszmélhettek volna kábulatukból, már le is hagyták őket.

Az utolsó kanyart botladozva sikerült bevennie, a terembe érve saját lábára helyezte Taehyungot, aki a falat támogatva igyekezett a pulpituson letakart tárgyhoz. Jungkook térdre esve éltető oxigén után kapkodott néhány rövid másodpercig, majd maga is Taehyung után sietett és a selyemleplet lerántva felfedte a faragott ládikát. Ezúttal lágyan csilingelő dallam áramlott belőle, mely jóleső nyugalmat árasztott szét adrenalintól felhevült testükben; Jungkook legmélyen tudta, hogy nincs mitől tartania. Szentül hitt benne, hogy jót tartogat számukra, így kíváncsiságának eleget téve kezét a szelence fedelére vezette, s óvatosan megemelte. 

Tovaszálló meleg sugár öntötte el a helyiséget, pislákoló fényével körbe táncolt a térben, majd kettéválva egyszerre költözött bele a fiúk lelkébe, világossá változtatva a bennük lapuló kétség és félelem sötétségét. Abban a pillanatban Taehyung hátán lévő sebből egy pár hatalmas hófehér szárny tört elő. Újult erőre kapva Taehyung néhány suhintással megmozgatta visszanyert ékességét, melynek csillogó ragyogása teljesen elkápráztatta Jungkookot.

– Te egy Angyal vagy… – tekintetében túlcsorduló csodálattal fürkészte az előtte álló, gyönyörű műalkotást, még lélegzete is elakadt, ahogy közelebb lépve hozzá ujjának hegyével megérintette a dús tollazatot.

A körülöttük áramló levegőben friss levendula és zamatos eper aromája vegyült bódító elegyet képezve.  Jungkook kezét a másikéba csúsztatva összekulcsolta őket, szíve sugárzó szeretettel telt meg most, hogy teljes pompájában láthatta azt, aki mindvégig a ládához vonzotta. A köztük kialakult kötelék töretlen reménnyel itatódott át, mely örvénylő védőburkot vont kettejük köré pont akkor, mikor az ajtóban megjelent Jimin, a fekete szárnyú letaszított.

Szinkronban fordultak irányába, s néztek farkasszemet a gyűlölettel, de egy cseppnyi félelem sem volt bennük; tudták, hogy végső soron semmi sem elpusztíthatatlan, kéz a kézben képesek legyőzni a világot fenyegető összes gonoszságot, kezdve a feléjük zöld villámokat szóró, sötét árnnyal.

________________________________________________________

Abyss

~ A szó eredeti jelentésén a Héber tehom szóból származik, miszerint az abyss ősi tenger vagy káosz volt, amelyből a világ lett teremtve.

~ Későbbi értelmezés szerint az abyss a túlvilágot jelentette, akár a halottak lakóhelyét, vagy a lázadó szellemek birodalmát. Gyakran démonok börtönének is tekintették.

~ Dorama szerinti jelentése: A szerelem örvénye

Abaddon

~ A Jelenések könyve 9:11-ben Abaddon a „mélység (abyss) angyala”.