Sweven - Jiwon

Ajánlott zene: Spirit - I Will Always Return

A zúgolódó tenger élénkítően sós illatát sodorta felém a hűvös északi szél, mely vékony farmerdzsekimen könnyen áthatolva hirtelen megrázta testem. Imádtam az óceánt, a tengert, az aranyló homokkal borított partot, a kavicsok közt megbúvó, szebbnél szebb kagylókat, melyekbe időnként befészkelte magát egy-egy remeterák új otthon reményében. A sötétkék hullámokat verő víz szinte egybeolvadt az éjszakai égbolt feketeségével. Tökéletesen látszódtak az apró életként pislákoló csillaglámpások különböző képeket kirajzolva, melyeket mindig is szerettem hanyatt fekve csodálni és elmerülni a végtelenségükben.

Könnyed lépteink alatt némán süppedt be az aprószemcséjű homok, a közénk beállt csendet csak a természet nyugtató dallamai színezték ki. Nem volt szükség beszédre, csupán elmerültem a lényéből áradó békességben és szeretetben, mely mintegy védőburok, körbevett. Már azelőtt tudta minden kérdésemet, mielőtt feltettem volna őket, de türelmes odafigyeléssel mindig megvárta, amíg szavakba tudom önteni szívem gondolatait. Most azonban nem volt szükség szavakra. Egymás mellett sétálva az égre emeltük tekintetünket; a sötét mennyboltozat mint vetítővászon, sorra kibontakoztatta csillagjainak kavalkádjából ködfelhős életem meghatározó jeleneteit.

Magam előtt láttam születésem pillanatát; édesanyám gyengédségét, mikor fájó sebeimet kezelve nyugtatta a síró gyermek-ént; az érettségim napját, ahogy a kitűnő bizonyítványommal kezemben vigyorogtam a kamerába. A következő jelenet azokba az időkbe vezetett vissza, mikor a fiúkkal a debütálásunkért versenyeztünk egy másik csapat ellen, melyből vesztesként kerültünk ki. Utána újabb megpróbáltatások, kétségek sorozata következett, küzdöttünk egymással, egymásért. Láttam a rajongóinkkal töltött boldog és megható pillanatokat, mikor végül iKON-ként mind a heten a színpadon állhattunk. Testet öltött az örömkönnyekkel teli boldogság, mikor első helyezést értünk el egy zenei műsorban, vagy amikor világsiker lett a legújabb dalunk, s rekordokat döntve az összes lista élére került. Az utolsó kép kegyetlenül összefacsarta a szívem, s rég nem érzett fájdalommal töltötte ki bensőmet, összeszorította tüdőmet; visszafojtott lélegzettel, könnyes szemmel néztem végig azt, mikor a legjobb barátom, testvérem elhagyott minket. Az utána következő emlékek immár nem az égboltot, hanem gondolataim mélységeit töltötték be; képtelen voltam elfelejteni azt a percet, amikor mind a heten szorosan egymást ölelve sírtunk és erőnk teljéből kapaszkodtunk egymásba. Szorítottuk egymást bízva abban, hogy csupán egy rossz álom az egész. Reméltük, hogy hamarosan minden jobbra fordul. Nem mondtuk ki hangosan, de mindannyiunkban ugyanaz a kérdés merült fel.

Mi lesz ezután? Valaha teljes lesz újra a csapat? Egy család maradunk?

Megválaszolatlan kérdések sűrűjéből a horizonton feltűnő lábnyomok szakítottak ki. Életem egyes állomásait két pár kísérte, de feltűnt, hogy számos helyen, így a legutóbbi emlékek mellett csupán egy pár lábnyom rajzolódott ki a nedves homokból. Ezek voltak a legkeservesebb szakaszok, ahol számtalanszor akartam feladni. Hol volt ekkor Ő? Keserű csalódottság és megbántottság nyomasztó érzései kerítettek hatalmukba; a köztünk lévő harmonikus csend helyét a belőlem kiáradó nyugtalanság vette át.

– Uram, megígérted, hogy ha követlek téged, akkor Te mindig velem jársz az életem útján. De most azt látom, hogy a legnehezebb időszakoknál csak egy sor lábnyom van az úton. Nem értem, hogy miért pont akkor hagytál magamra, amikor a legnagyobb szükségem lett volna a segítségedre. – Hangom bizonytalanul eltörpült a hatalmas hullámokat verő tenger domináns zaja mellett, de erős tenyerének szorítását vállamon megérezve biztos lehettem abban, hogy meghallotta felé intézett szavaimat.

– Drága gyermekem, Jiwon! Én szeretlek téged, és soha nem hagytalak el. Azért látsz csak egy pár lábnyomot, mert a megpróbáltatások idején, amikor annyira szenvedtél, hogy járni is alig tudtál, én mindvégig a hátamon hordoztalak.

_________________________________________________________

Sweven:

álombéli látomás; álom.

Ezt a rövid történetet egy vers ihlette, aminek az a címe, hogy Lábnyomok. Igazából lehet, hogy nem sok köze van a dalhoz, de első hallásra olyan volt, mintha egy dicsőítő dalt hallganék, teljesen olyan volt a hangulata is, szövege is számomra, ekkor jött az a gondolat, ami ebben a versben is van (eredetileg azt hittem, hogy konkrét igevers van az utolsó párbeszédről a Bibliában és kerestem, de tévedtem, ekkor bukkantam rá a versre, ami annyira megtetszett, hogy fel szerettem volna dolgozni és a saját gondolataimmal kitölteni, így keletkezett ez a novella.

A történetben Jiwon álmában járunk, ahol azt álmodja, hogy a tegnerparton Istennel sétál, s közben történik mindaz, amit olvashattatok. 

El sem hiszem, már egy éve... ;;; Mérhetetlenül hiányzik Hanbin, az iKON, azóta nem néztem velük semmit, nem láttam őket, csak azon a pár képen, egy-két videón, amit megosztanak. Nehezen veszem rá magam, hogy nézzek velük valamit, ahol nem heten vannak, de úgy érzem, nagy szükségem van rá, hogy lássam őket, hogy talán a szívemen esett lyuk összeforrhasson, ha nem is teljesen. ;;;; 💕