Édes csokoládé és karamella illata táncolta körbe a lakás helyiségeit. Fontos feladata volt; megtalálni a kiszemelt célpontot és kellemesen elbódítva őt lecsalogatni a konyhába, ahol kedvese finomságot készít neki. Megérezve az ínycsiklandozó fuvallatot, Taehyung hasa morogva adta tudtára éhségét, így hát engedve a csábításának feltápászkodott kedvenc foteljéből és éppen olvasott könyvét félretette, hogy fellelje az isteni aromák forrását. Minél közelebb ért a konyhához, az illatok úgy férkőztek minden egyes porcikája közé, ahogy a nyitott ablakon belibbenő szellő felkavarta a gőzpárás levegőt.
Halkan, szinte lábujjhegyen lépkedett egyre
közelebb a tűzhelynél serényen tevékenykedő fiúhoz, s alig pár centire állt meg
tőle, így teljes rálátása nyílt a széles vállakra, a kavarásba fektetett erő miatt
megfeszülő izmokra. Nem tudta magát tovább türtőztetni, gyengéden köré fonta karjait,
s szerető ölelésébe vonta. Az olvasztott csokoládé lágysága teljesen beleitta
magát a fiú fekete hajába és ruhájába; ennél többet akarva fúrta arcát nyakhajlatába,
orrával megcirógatva szuszogott bele, ezzel apró nevetést csiklandozott ki
belőle.
– Megkóstolod? – mély,
rekedtes hangjának rezgése Taehyung szívét az eddiginél is jobban
megdobogtatta. El sem tudta képzelni, hogy hogyan fogja ezt kibírni később,
mikor idősebbek lesznek, ha már az elmúlt évek során mit sem változott a másik puszta
jelenlétére adott heves reakciója, félő, hogy a szíve egyszer tényleg kiugrik a
helyéről. Szavak helyett csak előre hajolt és száját nagyra tátva várta, hogy a
másik megetesse, azonban ahelyett, hogy közvetlenül Taehyungnak adta volna a kiskanálnyi
falatot, Jungkook cselesen saját maga kapta be gyorsan, játékos vigyor kíséretében.
– Hé! – Taehyung méltatlankodását kifejezve
enyhén megütötte barátja karját, s bosszúból belenyúlt a másik edényben gőzölgő
karamellába és Jungkook szájára kente a masszát, nem kímélve az arca puha bőrét
sem.
Mielőtt bármit is reagálhatott volna, Taehyung ráhajolt az édesebbnél édesebb ajkakra, hogy egyszerre élvezhesse ki két kedvenc ízének mámorítóan finom elegyét; a karamellát és Jungkook eperízű csókját.
_________________________________________________________
Imádlak. Köszönöm ezt. Köszönöm oppát 💜
VálaszTörlésÉn is imádollak! Szívesen, Neked bármit! 🥰
TörlésÖrülök, hogy megszülettél, immár kereken 24 éve. 💜