Ajánlott zene: Derik Fein – Don’t Matter
Vastag dunyhaként
nehezedik rám a szoba sötétségének nyomasztó árnyéka, teljesen egyedül vagyok.
Érzéseim fojtogató tengere szétfeszíti tüdőmet, egyre csak lehúz a bűntudat mételyként
felemésztő örvénye; utolsó reményembe kapaszkodva a felszínre jutásért
esedezem, de legbelül tudom, hogy nem érdemlem meg. Azt mondják, hogy hálásnak
kéne lennem, mert élek, de az én szívem abban a pillanatban megszűnt hinni és
dobogni, amikor ajkaimon éreztem lelked utolsó lélegzetvételét, és a szemed
gyönyörű csillagjai a végtelen űrbe veszve örökre eloltották fényüket. Számomra
egész lényed jelentette a világmindenséget, de nélküled már önmagamat is
képtelen vagyok értelmezni. Annyira fáj a hiányod, mintha tíz emeletnyi zuhanás
után az összes csontomat ripityára törtem volna a fagyos betonon, de még ez sem
ér fel ahhoz, amit te érezhettél, mikor a karjaimban a vérveszteségtől remegve
küzdöttél az ébren maradásért. Elmémbe égett gyönge félmosolyod, amellyel engem
akartál megnyugtatni, mikor leginkább neked lett volna szükséged az én
támogatásomra. Bocsáss meg, hogy nem tudtalak megmenteni. Minden az én
hibám.
Égető
könnycseppjeim erőszakosan folynak le állam vonalára, nem bírom tovább
visszatartani őket; elértem a tűréshatárom pengevékony küszöbét. Hátam a kopott falnak vetve lecsúszom annak tövébe, öklömet
a hideg kőbe verem, de ez sem enyhíti kettészakadt lelkem kínját. Korábban azt
gondoltam, hogy csak a gyengék sírnak, de melletted megtanultam, hogy azok a
legbátrabbak, akik képesek megélni az érzelmeiket. Mindeddig fogalmam sem volt
arról, hogy mennyi keserű szomorúságot és vak dühöt fojtottam el, melyek most
eltorzult vonásaimra égve felfedik magukat százarcú démonom előtt; aki én magam
vagyok.
– Nézz rám! – bariton tónusú hangod olyan lágyan szólal meg,
mint amikor egy tollpihe a levegőben táncolva átszelte a köztünk feszülő valóságot.
Szemhéjamat erősebben szorítom össze, képtelen vagyok kinyitni. Félek, hogy
nem Te fogsz velem szembenézni. – Bízz bennem, Kook! – szavaidnak nyomán
ujjaiddal nedves arcomra simítasz, majd édes bársonyajkaiddal lecsókolod a
frissen kibuggyanni készülő könnyeimet, de tetteiddel csak még több sós cseppet
csalsz ki. Remegő ajkaimba harapva bátortalanul felnyitom összetapadt
pilláimat, rettegve attól, hogy mindezt csak álmodom.
– Tae –
hangom elcsuklik, mikor újra meglátlak, nyirkos kezemmel puha orcád felé
nyúlok; örökkévalóságnak tűnik, mikor legutóbb megérinthettelek. Bőröd
kellemesen hűvös tapintású, olyan, mint a nyári zápor, mely kiszáradt szívem
repedéseibe szivárogva éltet.
– Erősnek kell
lenned, Jungkook! Ne engedj az ártó gondolatoknak, mert felemésztenek!
– De mégis
hogyan? Annyira hiányzol – ide-oda cikázok gyönyörű fekete szemeid közt,
melyek ez alkalommal is a megnyugvás ölelésébe vonnak.
– Tudom. Te is
szörnyen hiányzol nekem, de bírnod kell. Ne add fel a harcot önmagad ellen!
– Akkor mit
csináljak?
– Hozd fel a
szívedből a jót, és emlékezz vissza arra a pillanatra, amikor a legboldogabb
voltál! – Visszhangzik a súlyos csend, amely elhangzott szavaid nyomán
keletkezik, és elgondolkodom azon, amit az imént mondtál. Boldogság? Olyan
távolinak tűnik, mintha az előző életemben történt volna. Mégis, valami megindul
bennem, feléled az elemi vágy, hogy legszebb emlékem tükrébe pillantva újra
átélhessem ezt a rég elfeledett érzést. De egyedül képtelen vagyok rá…
– Velem
maradsz? – kérdezem szemlesütve, előre félve attól, hogy ezután többé már nem
láthatlak. Szükségem van Rád!
– Én mindig
veled vagyok, Jungkook. Ott vagyok a szemedben megcsillanó fényben, amikor a
csillagokra nézel, a friss levegő illatában, mikor mélyen beszívod, a gitárod
húrjaiban, amikor pengeted. Mindenben ott vagyok, amit szeretsz. – A bennem
tomboló hurrikán elcsitul, ahogyan elér hozzám simogató lélekhangod, s enyémmel
rezonálva összeforrasztja azt, ami egyszer megszakadt.
– Úgy
sajnálom, Tae! – Annyi mindent szeretnék még mondani, de csak a felszínt kapargatom.
Mutatóujjaddal állam alá nyúlva felemeled a fejemet, ezzel arra késztetsz, hogy tekintetedbe fűzve enyémet újra elvesszek univerzumodban. Ugye
tudod, hogy mennyire szeretlek?
– Ne hibáztasd
magad, Kook! Én is szeretlek! És most emlékezz!
Lépteink nehéz
ütemét a nedves földet borító avarlepel könnyíti, csupán a szél hűvös nesze és
Yeontan lelkes csaholása töri meg a ránk telepedett éjszaka holdfényes emlékét.
Az ég kitisztult, már csak a fű csillogása és a levegő fűszeressége emlékeztet
a néhány órával ezelőtti zivatarra. Taehyung mellettem, a gondolataiba mélyedve
nézi kiskutyáját, aki sündisznó után szaglászik.
– Tannie,
hagyd békén! – szólok rá, mikor azt látom, hogy eltökélt szándéka megenni a
szegény kis állatot, ami hegyes tüskéivel próbál védekezni a támadás ellen. A
pórázt elhúzva kiterelem őt a bokrok alól, s inkább a nyílt tisztás felé veszem
az irányt. Taehyung ujjai közé fűzöm sajátjaimat, így húzom magam után. Ahogy
megérzem kissé hideg kezét enyémre kulcsolódni, elönti testemet a biztonságérzet
hulláma.
– Kook,
tudtad, hogy a természet zenél? – kérdése váratlanul ér, ezért elgondolkodva
feltekintek a pislákoló mécsesekkel hintett mennyboltra.
– Hogyan? –
kérdezem kíváncsian, de nem felel rögtön, csak hallgatja a szellő suttogását.
– Amikor esik
az eső, vagy a fáról lehullanak a levelek. A zene minden élőben ott van. A
nyíló virágok szirmaiban, a szél dallamában, a felkelő Napban, még a
csillagokban is. Benned és bennem is. – Fejét felemelve ő is az ég gyémántjainak ajándékozza átható pillantását,
de én már csak Rá figyelek.
Egész lényét ezüstös
fénybe vonja a felettünk végtelenül elterülő galaxis, s ettől olyan, mintha nem
is evilági lenne. Körbeölel a szívéből áradó melódia, amely örömteli duettre
hív engem. Teljesen elmerülök összeolvadt lelkünk boldogság-tengerében, ahogy
tekintetét enyémbe függeszti; megtalálom bennük azt, amire egész életemben
vágytam.
OMG TAEKOOK
VálaszTörlésHát én nem bánom, hogy írtál már hasonlót, nekem ezúttal is nagyon tetszett, meg hát Taekook tőled mindig tetszik, olyan jól meg tudod ragadni őket, és szerintem nagyon illik hozzájuk ez a vibe :D
Nagyon rossz volt belegondolni, hogy Tae Kook karjaiban halt meg. Hát én el se tudom képzelni, hogy egy ilyen traumát hogy tud valaki feldolgozni. Én úgy képzeltem, hogy valamilyen baleset történt vele, de ezt ugye nem említetted pontosan, de nem is lényeges igazából. És annyira borzalmas, hogy Kook magát okolja, de hát ez ilyen természetes emberi reakció, hogy "ha ezt meg ezt teszem talán túlélte volna".
Talán az egész novellából ez fogott meg a legjobban:
"Korábban azt gondoltam, hogy csak a gyengék sírnak, de melletted megtanultam, hogy azok a legbátrabbak, akik képesek megélni az érzelmeiket." Ez egy annyira szép gondolat szerintem, és mennyire igaz is! Én úgy utálom, mikor valakit azért gyengének titulálnak, mert sír, ez főleg a fiúkra jellemző szerintem, pedig hát tényleg a sírás egy tök bátor dolog, amire néha szüksége is van az embernek. És hát ha ezeket az érzelmeket nem engedi ki magából az ember, annak rossz vége tud lenni.
Az is úgy tetszett, hogy Tae bőrét a nyári záporhoz hasonlítottad^^
Hát én nagyon örülök, hogy Tae így "visszajött" támogatni, hogy ne adja fel Kook az önmagával folytatott harcot, és bízatta, hogy emlékezzen a jóra.
"– Én mindig veled vagyok, Jungkook. Ott vagyok a szemedben megcsillanó fényben, amikor a csillagokra nézel, a friss levegő illatában, mikor mélyen beszívod, a gitárod húrjaiban, amikor pengeted. Mindenben ott vagyok, amit szeretsz. – A bennem tomboló hurrikán elcsitul, ahogyan elér hozzám simogató lélekhangod, s enyémmel rezonálva összeforrasztja azt, ami egyszer megszakadt." Most egy egész bekezdést kiemeltem xd de muszáj volt, mert annyira tetszett ez is, nem is tudok rá mit mondani.
Úgy örültem Yeontannak ‹3 ezt mostanában párszor már leírtam, de engem a kutyákkal elég könnyű megvenni xd most is tiszta heart flutteringem volt, hogy Taekook meg Yeontan egyben :D
"– Kook, tudtad, hogy a természet zenél?" hát ez egy annyira gyönyörű gondolat volt nekem^^ És aztán erre a válasz is, nagyon tetszett, nagyon mély és elgondolkodtató. És hát én nagyon örülök, hogy végül Kook erre a boldogság-tengerre emlékezett :D
A cím is megint, wow, nagyon jó ötlet volt, annyira megkapó és különleges lett, nagyon eltaláltad :D
Köszönöm, hogy olvashattam!^^
Jaj ;;;; Köszönöm, hogy így gondolod, jól esik :3 Taekookhoz a legcsodálatosabb vibeok illenek, majd írok egy olyat is, igyekezni fogok ^^
TörlésBorzasztó nehéz lehet, és szerintem egyedül képtelenség is. Nem írtam bele, de én egy autóbalesetnek képzeltem. Még annak is, akinek tényleg a legkevesebb beleszólása lehetett a történtekbe, hajlamos így gondolni, hogy mi lett volna ha.. Ahogy mondod, ez belénk van kódolva.
Örülök, hogy az a rész fogott meg a legjobban. Amikor azt írtam, eszembe jutott az a gondolat, amit mondtak nekem, vagy olvasták, igazából nem is tudom a pontos forrását, de az volt a lényeg, hogy akármiéyen érzésben is van az ember, merje megélni azt, ha szomorú, akkor joga van a szomorúsághoz, és nem kell törnie azon magát, hogy jól érezze magát, mosolyogjon és igyekezzen túl lenni rajta, mert akkor tud meggyógyulni, ha megéli a szomorú érzéseket is, ez természetes. És ezt én is tanulom, mert én olyan vagyok, aki igyekszik ezeken túllenni, talán hamarabb is, mint kellene, nehezen sírok azon, amin mindenki más igen, viszont ha valami személyesen érint, megbántódom, vagy rosszul esik, vagy ilyesmi, akkor rögtön :'D Úgyhogy ezt magamnak is írtam, megerősítés képpen.
Taehyung csodálatos, és a nyári zápor is, szinte éreztem magamon, amikor azt írtam, ennek is örülök, hogy tetszett. :3
Jaj, tényleg az egész részt kiemelted, hát én se tudom, hogy mit mondjak ;;; Annál a párbeszédnél tartottam tőle, hogy nem elég élethű, de igazából mindegy volt, mert így szerettem volna írni és éreztetni, hogy Tae még a halála után is Jungkookkal van, és meggyógyítja a lelkét.
Yeontaan. Hirtelen eszembe jutott a kis szőrgombóc, és egyből beleírtam, ő úgy taekookhoz kapcsolódik, így benne kellett lennie. :3
Huh, az a gondolat, nagyon örülök, hogy kiemelted, köszönöm is, ennek története van. Ez és az utána lévő két párbeszéd a hulló falevelekig valóban megtörtént, mégpedig úgy, hogy egyszer az iskolába menet a hét éves kishúgom kérdezte ezt tőlem még valamikor októberben, pont így. Hát csak néztem, hogy mennyi gondolat szorult ilyen tisztán ebbe a kislányba, azóta gondolkodtam rajta, hogy hogyan is használhatnám fel, mert úgy gondoltam, ezt nem tarthatom meg magamnak emlékbe, hanem meg szeretném mutatni. És így alakult, hogy ide írtam be, és nagyon örülök neki, hogy elgondolkodtató volt, és gyönyörűnek gondolod. ^^
A cím az most nem az én érdemem, Vivien találta nekem, és hát tényleg annyira szép és illő is volt, hogy ez lett a cím. ^^
Köszönöm szépen, hogy olvastad és ennyi mindent kiemeltél, örülök, hogy tetszett, jól estek a szavaid! ^^
Szia^^
VálaszTörlésTaeKookból sosem elég:-)
Jaj, hát pont tegnap olvastam a halálhoz való hozzáállásáról egy olyan embernek, akit én nagyon szeretek, és bölcsnek tartok, és ezzel kapcsolatban is olyan követendő gondolatai voltak… Mégis ha én vesztenék el most valakit, vagy én halnék meg hirtelen, nem tudnám barátomként üdvözölni a halált….
Nagyon rossz volt olvasni, hogy Jungkook magát hibáztatta, de a sírás remélhetőleg könnyitett a lelkén. Apukám azt szokta mondani, amikor néha rajtakap a sirdogáláson, hogy az meg mire jó, attól megváltozik valami, segít valamin? Hát változtatni nem változtat semmin, de igenis jobban érzem magam egy kiadós bőgés után.
Ez a százarcú démon kifejezés nagyon tetszett, aki ráadásul ő maga.
„kiszáradt szívem repedéseibe szivárogva éltet” Jaj, ez annyira tetszett, meg hogy olyan hűvös Tae bőre, mint a nyári zápor. Azt nem tudom, hogy Kook csak hallucinálta őt, vagy szellemként tényleg megjelent neki? Mindenesetre megnyugtatta a szivem, hogy még egyszer beszélhetett vele.
Az is olyan mélyen érintett, amikor Tae azt mondta, ne add fel a harcot önmagad ellen. Szerintem ez mindennek a kulcsa. Mert azon túl lehet lépni, ha mások bántanak, de amíg magaddal nem békélsz meg, addig nem találod meg a helyed a világban.
Az „én mindig veled vagyok” kezdetű bekezdés lett a kedvencem, meg a lélekhang kifejezés^^ És ez tényleg így van. Én pl. a nagypapámat látom annyi mindenben. És kezdetben még minden szerda reggel sírtam, mert mindig akkor hívott, hogy diktáljak neki lottószámokat, de mostanában már megmosolyogtat, ha a hangjára meg a köszönésére gondolok.
Na, az a kis emlék a végéről kellett a lelkemnek. Az olyan cuki volt, amikor a kutyus sündisznó után szaglászottXDD Szerintem nem akarna találkozni a tüskéivel.
Mennyire igaz, hogy a természet zenél, és milyen szép zenét játszik^^ Én imádom hallgatni az esőt, a szelet már nem annyira, amikor le akarja tépni a redőnyt, de a lágy szellő az jöhetXD A levelek susogását is úgy szeretem! És olvastam, amit Annának írtál, hogy ezt a húgod mondta. Hát igen, a gyerekek nemcsak cuki meg vicces dolgokat tudnak mondani, néha sokkal okosabban szemlélik a világot nálunk.
Jaj, tényleg nálad is megjelent ez a duett, és milyen szépen hangzott:-)
Nagyon szép volt, annyira átszellemültem olvasás közben a hangulatába.
Kérnék fluffot, de a mostani dal nem hiszem, hogy engedni fogjaXDD Na, majd egyszer csak eljön az is.
Köszönöm, hogy olvashattam<3
Szia! ^^
TörlésEgyetértek, sose elég! ;;
Hát igen, szertintem ez a halál téma az, amiről sose lesz könnyebb beszélni se, erre gondolni se...
A sírás meg tényleg tud segíteni, érezhetően könnyít az ember lelkén, én legalábbis így érzem, meg valahogy sírás közben után jobban meg is nyílik az ember és elmondja a gondjait, amit eddig magában tartott, ezáltal lehet megoldásokat is keresni már rájuk, nem nyomasztanak már belülről. Szóval igen is, van jó hatáa a sírásnak időnként. Én is így ondoltam, hogy Jungkooknak segített egy kicsit, mégha Tae nem is volt már úgy mellette.
Örülök, hogy tetszettek azok a részek! ^^
Hát én úgy képzeltem, hogy ott is volt, meg nem is. Ott volt, látta, érezte, de aztán egy szemhunyás után meg nem volt már ott. Szóval ezt nem tudom, hogy hogyan nevezzem, de ott volt, aztán elment, miutűn beszéltek, igen. ;;;
Igen, egyetértek ezzel, amit mondasz, hogy az embernek először önmagával kell kibékülnie, hogy rájöjjön, ki is ő, mit szeretne csinálni, hol a helye, milyen emberré akar válni.
Örülök, hogy az lett a kedvenc bekezdésed, nekem is az az egyik, azt szerettem írni. Akárcsak egy tárgyhoz is például ha kötődünk, az igazából nem a dolog miatt van, hanem a személy miatt, akitől azt kaptuk, velem legalábbis így van. Nagyon tudok ragaszkodni azokhoz a dolgokhoz, amit a számomra fontos emberektől kaptam, aztán e lehet nem annyira jó, de hát nem viszem túlzásba azért. XD De szeretem én is ezt, hogy kellemes emlékek jutnak eszembe ezekről, ahogy te is mesélted.
Hát, az én lelkemnek is kellett.;; Olyan cuki, hirtelen jutott eszembe Yeontan, és akkor a süni is, mert úgy tudom, szertik őket kiszagolni a kutyusok. XD
Igen, nekem a természet a kedvencem, csak ülni az ölében, hallgatni, nézni, csodálni, illatozni, hát csodálatos tényleg. Ezért egy részről utálom a várost, hogy tt lakok, se kert, se normális park, semmi.;;; Szeritnem sokkal boldogabb is lennék egy kijjebb eső részen, vagy kertes házban minimum, de valahol, ahol több a természet, ahol elér hozzám a hangj aés az illata. Rád is rád férne egy kis kirándulás, ha így szereted te is, de jön a tavasz! ^^
Meg is lepődtem, mert húgom csak úgy a semmiből kérdezte, és nem tudom, hogy hogy alakulhatott ki ilyen gondolat benne, de tényleg ezek a kisgyerekek olyan sok mindenre nyitottak még, csak sajnos a felnőtttek és a rendszer szűkíti le őket. :(
Igen, köszönöm, akárcsak nálad! ^^
Már én is szeretnék fluffot írni, lezs majd nem sokára, de hát tudod, a legjobb dolgokra sokszor várni kell. XD
Köszönöm, hogy olvastad és írtál! :3 <3
Sziaaa^^
VálaszTörlésHát az érzelmek átadása...Ámulok.
Olyan gyönyörűen írtad le, hogy valaki küzd maga ellen, és lassan kezd elveszni a harcban. A sírás valóban nem javít semmin, mégis valamennyire megkönnyebül tőle az ember.
"...de ez sem enyhíti kettészakadt lelkem kínját." úristen, annyira megtetszett ez a mondat, olyan szépen van megfogalmazva.
Ez a 'bariton hangú' kifejezést mindannyian megkedveltük, ahogy olvasom xD
"...ide-oda cikázok gyönyörű fekete szemeid közt..." Tényleg sokszor van olyan, hogy az ember szeméből a másikkra kapkodjuk a tekintetünket, mégsem olvastam sokszor. Tudom, apróság, mégis emiatt tetszett meg^^
Legjobban a vége nyerte el a tetszésemet. Én is imádok kint ülni egy kellemes tavaszi napon, és csak hallgatni a szél neszét, a levelek zörgését, madarak csicsergését. Így belegondolva, tényleg zenél a természet. Úgy várom már a jó időt :'D
Annyira sajnlom, hogy nem jött az ihlet, annak ellenére, hogy a dal tetszett;; Egyébként nem tudom szereted e a nightcore dalokat, de lehet tetszene az a változata is, kicsit pörgősebb :D
Csak úgy mellékesen, ezt a novellát addig olvastam, míg be nem töltött a játék mondván, hogy ezzel is haladjak, viszont mire beléptem oda, zárhattam is be, mert meghoztad a kedvemet az olvasáshoz, szóval köszönöm xD
Várlak a következőben, köszönöm, hogy olvashattam^^
Sziaa!
TörlésJaj, örülök, hogy átjöttek az érzelmek és tetszett, ahogy megírtam ezeket. A sírás a szituáción valóban nem segít, de utána, ha könnyebb már az ember lelke, akkorr könnyebb újra szembenézni a dolgokkal és a megoldást keresni.
Jaj, örülök, hogy ennyire tetszett. *-*
Haha, igen, ezek az apróságok sokszor nem tűnnek fel, de jól esik, hogy erre is felfigyeltél. :3
Igen, annál aligha van jobb, amikor aki tényleg szereti, az kint lehet a szép időben, a jó levegőn, nyugalomban. Én is várom, meg nagyon remélem, hogy idén korlátok nélkül lehet élvezni a tavaszt, mert ez tavaly kimaradt. ;;
Nem baj, végül sikerült megírnom ezt, a dal meg tényleg tetszett! Nekem még ez is pörgős volt, meghallgattam amúgy úgy is, de nekem eredetiben jobban tetszik. :D
Na, akkor legalább tudtál haladni az olvasással is, szívesen! XD
Köszönöm, hogy írtál, örülök, hogy tetszett az írásom! :3
Sziaaaa
VálaszTörlésMa fejeztem be a Sziv ritmusát és több helyen is eszembe jutott. A karjai között meghalt szerette, ahogy Taehyung bőrét a nyári záporhoz hasonlítottad, ahogy saját magát okolta, amiért Tae meghalt. De ez nem vett el egyáltalán egyébként a novellád mélységéből, csak úgy érdekességként leírtam :D Egyébként én sem bánom, hogy írtál már hasonló témában, mert nekem ez is tetszett, és nagyon szépen adod át a fájdalmakat, a belső vívódást, meg minden mondatod gyönyörű. De komolyan.
Amúgy, amikor kitetted a novellád hirtelen el se tudtam olvasni a címet, mondom what xDDDD De a jelentése az jó volt.
Ugye írod, hogy Kook emlékezzen a boldog pillanatokra, és aztán a végén kapunk is egy jelenetet, viszont ez nem annyira nagyon túlontúl tipikus boldog pillanat volt nekem, hanem sokkal inkább egy idilli, tökéletes, nyugodt, szeretetteljes helyzet, ami a túlvilágon is lehet. Deeeee mivel Tae jött neki erőt adni, ezért én kétlem, hogy az már Kook feladása (halála) utáni állapot lenne, mert nem hagyná cserben ilyen szinten Taehyungot.
Viszont így csak még bensőségesebb az az utolsó jelenet és még értékesebb az az idill, amit ott megjelenítettél. Mármint szerintem annyira kis precious a tény, hogy nem egy tipikus boldog pillanatra gondolt vissza, hanem egy ilyen hétköznapi, mégis óriási jelentőséggel bíró pillanatra. Ezzel még több mélységet attál a szememben az ő kapcsolatuknak. Amolyan amikor veletek voltam, minden pillanat a legboldogabb volt, még a legegyszerűbbek is érzésem volt.
Arról is ódákat zenghetnék, hogy mennyire jól megjelenítetted megint a mi vagyunk a saját ellenségeink témát. Nem tudom, hallottad már Mino x Taeyang - Fear zenéjét? Ott van egy sor ( a sok másik csodálatos és mély soron kivul) I used to say this like a habit, That I always believe in myself, That I have no worthy opponent, But enemy was in my mirror. Tök mindegy mennyire hiszünk magunkban, vagy nem hiszünk, és tök mindegy mennyire igyekszünk mindig a legjobbat hozni, végül akkor is mi vagyunk a legnagyobb ellenségünk, mert sajnos valamennyire mindig visszatartjuk magunkat. De a másik oldalon mi vagyunk azok is, akik a legtöbbet tudnak segíteni saját magunkon. Saját magunk egy nagyon félelmetes dolog. Talán a legfélelmetesebb, főleg, hogyha nincsenek emberek, akik a legjobbat hozzák ki belőlünk.
Igazából rengeteg mindent kiemelhetnék, de emelett a három mellett döntöttem:
"ajkaimon éreztem lelked utolsó lélegzetvételét, és a szemed gyönyörű csillagjai a végtelen űrbe veszve örökre eloltották fényüket." - gyönyörűen írtad le Taehyung lelkének továbblépését.
"A bennem tomboló hurrikán elcsitul, ahogyan elér hozzám simogató lélekhangod, s enyémmel rezonálva összeforrasztja azt, ami egyszer megszakadt." - HOLY MOLY
"Korábban azt gondoltam, hogy csak a gyengék sírnak, de melletted megtanultam, hogy azok a legbátrabbak, akik képesek megélni az érzelmeiket." - ur isten, ez meg... karácsonykor is, meg amikor irtam a legutóbbi novellám is rájöttem erre... Mármint nem az elejére, hanem a második részére. Én nem szoktam elnyomni az érzelmeim, általában megélem őket, és sírok és tombolok, és hagyom, hogy fájjon és elmerülök... de néha történnek olyan dolgok, amik ezerszeres erővel szedik ki belőlem mindazt egyszerre, amit a hosszú hónapok és évek alatt külön-külön kellett megélnem. És legutóbb is karácsonykor, amikor ott ültem és csak jött minden órákon át, hát az valami szörnyen gyötrelmes, de mégis felszabadító volt. És ha valaki megkérdezi, hogy én akarom-e azt a következő 8 órát, ami egy örökkévalóságnak fog tűnni, akkor valszeg azt mondom, hogy hagyjatok békén :'D
Szóval tetszett, na!
Várom a következőt *-* :3
Sziaa!
TörlésJuj, igazad van, az a rész, amikor a karjában meghalt Taehyung, erről nekem is az jutott eszembe utólag, hogy ez a könyvben is így volt, viszont a nyári zápor hasonlatra így nem emlékszem a könyvből, az úgy jutott eszembe, ahogy elgondolkodtam azon, hogy milyen érzés az, ami nyugtató és kellemes egy olyan környezetben, amikor amúgy fullasztó is minden, és a negyven fokos meleg jutott eszembe, hogy akkoor egy kis eső mennyire felüdülés lehet. Meg az, hogy valaki magát okolja akármi miatt is, az igzaából sajnos nagyon gyakori és mindennapos, és hát így írtam bele azt is. (Ps: nagyon örülök, hogy elolvastad, csodálatos könyv volt, életemben nem sírtam még könyvön, ez volt az első és a legmélyebb mondanivalójú, amit úgy valaha olvastam ;; Remélem, hogy tetszett!)
Jól esik, hogy azt gondolod, hogy minden mondatom gyönyörű, ez nem is tudom minek köszönhető, szeretem a szép mondatokat, de igyekszem nem csak a szavakat használni, hanem a még mélyebb érzéseket is, mert az még úgy érzem, nem mindig sikerül. >< De a vívódást sikerült akkor, ennek örülök! ^^
Jaj, a címet amúgy Vivi találta, meg a jelentése nayon tetszett nekem is, azért is választottam, meg tetszett, hogy idegen szó, de ezen a gy-részével nekem is barátkoznom kellett, mert ugya én magyarosan gondolnám, de nem úgy kell szóval megértem xD de amúgy tök szép, csak nem tudom hogyan kell jól ejteni.
Azt jól látod, hogy nem egy tipikus szerelmes jelenetet akartam, ami A BOLDOGSÁG maga, hanem pont ahogy mondod, egy hétköznapit, ami önmagában fontos és a legboldogabb Jungkooknak, mert itt ezzel a kis jelenettel a végén azt akartam érzékeltetni, hogy ez volt az a pillanat, amikor Jungkook meghallotta és megértette Tae lelkének zenéjét és kapcsolódott a kettejüké. Amolyan lélektár-szerűen, vagy hát én így képzeltem. Tényleg lehetett volna ez túlvilági is, de nem annak szántam, hanem tényleg megtörténtnek, amikor egyszer Yeontant sétáltatták és így. Nem akartam igazából Kookot is megölni. >< Így is megbántam, hogy Taehyunggal ezt tettem. ;; Azt az érzést szerettem volna igen, amit mondasz, hogy még a legegyszerűbbek is a legfontosabbak voltak. örülök, hogy ezt keltette benned.
Nem, még nem hallottam, de mindig meglepőöm, hogy hogy tudsz ennyire jól szó szerint idézni szövegeket dalokból, és hogy ennyire beugrik rögtön egy, én inkább hallgatom a zenéket, és hát a koreai szöveget ugyan megnézem többször szöveggel, de nem mindent jegyzek meg, jaj. Nagyon jó, hogy ez így megy neked! És a dalt pedig meghallgatom, de az a mondat, amit kiírtál tényleg igaz, és egyetértek a gondolatmeneteddel, én is így gondolom. Ijesztő volt, amikor rájöttem, hogy én magam mennyire nem ismerem magamat, vagy hogy ki vagyok, milyen vagyok. De már sokat tanultam magamról, de még nem eleget, talán ez az, amit tényleg ez az, amit leginkább a halálunkig tanulunk: hogy mi önmagunk milyenek vagyunk.
Köszönöm a kiemeléseidet, az a szentmolyos rész amúgy azt nem tudom, mondhatom azt hogy magamtól is nagyon tetszett? XD Eskü néha elfelejtem, sőt sokszor, hogy mit írok és milyen szóhasználattal, szóval én is rendesen meglepődöm néha, meg hát ezért is fordulhatnak elő kifejezésismétlések novelláról novellára, mert lehet, hogy már egyszer leírtam, de nem emlékszem rá xDD Szóval az a lelkek rezonálása, ott az úgy jött, hogy Mark mondja: we gon' resonate, resonate. XDD Szóval köszönöm, hogy kiemelted ezeket! :3
Hát nagyon rossz ez, hogy ilyen dolgok érik az ember lelkét, a tiedet is mennyi, ahogy így mondod és olvssuk és minden.. Borzalmasan sok teher van, amit valahogy mégis képes az ember túlélni és felállni belőlük, ehhez tényleg néh szükség van az olyan sírásokra, amit mondasz. Ami gyötrelmes, de felszabadító. akkor egy kicsit könnyebb lehet kibírni azt, ami következik, vagy ami volt. És amennyire rossz az egész, az, hogy felszabadultabban tudtad magad érezni utána, az a lényeg, és jó, hogy engeded az ilyen érzéseket kibontakozni.
Szóval köszönöm, hogy tetszett és írtál, meg olvastad, és megosztottad a közben feljött gondolatokat. :3
Szia~~ ^^
VálaszTörlésHát... Jesszus. Hogy csinálod, hogy ilyen rövid novellában ennyi érzést tudsz átadni? Hát elképedek...
Egyáltalán nem baj, hogy volt hasonló írásod, mert engem most ez is megfogott és hát wow...
Milyen rossz lehet végignézni, ahogy a kezeid közt távozik a túlvilágra az, akit mindennél jobban szeretsz. Hát, szerintem közel olyan szívszakasztó, mint amilyennek leírtad, hasonló gondolataim, érzéseim lennének nekem is egy ilyen után.
Tetszett, hogy Tae visszajött Kookhoz. Az, ahogy vigasztalta, bátorította, visszahozta az életkedvét gyönyörű volt, úgyhogy ki is emelném ezt.
"– Nézz rám! – bariton tónusú hangod olyan lágyan szólal meg, mint amikor egy tollpihe a levegőben táncolva átszelte a köztünk feszülő valóságot. Szemhéjamat erősebben szorítom össze, képtelen vagyok kinyitni. Félek, hogy nem Te fogsz velem szembenézni. – Bízz bennem, Kook! – szavaidnak nyomán ujjaiddal nedves arcomra simítasz, majd édes bársonyajkaiddal lecsókolod a frissen kibuggyanni készülő könnyeimet, de tetteiddel csak még több sós cseppet csalsz ki. Remegő ajkaimba harapva bátortalanul felnyitom összetapadt pilláimat, rettegve attól, hogy mindezt csak álmodom.
– Tae – hangom elcsuklik, mikor újra meglátlak, nyirkos kezemmel puha orcád felé nyúlok; örökkévalóságnak tűnik, mikor legutóbb megérinthettelek. Bőröd kellemesen hűvös tapintású, olyan, mint a nyári zápor, mely kiszáradt szívem repedéseibe szivárogva éltet.
– Erősnek kell lenned, Jungkook! Ne engedj az ártó gondolatoknak, mert felemésztenek!
– De mégis hogyan? Annyira hiányzol – ide-oda cikázok gyönyörű fekete szemeid közt, melyek ez alkalommal is a megnyugvás ölelésébe vonnak.
– Tudom. Te is szörnyen hiányzol nekem, de bírnod kell. Ne add fel a harcot önmagad ellen!
– Akkor mit csináljak?
– Hozd fel a szívedből a jót, és emlékezz vissza arra a pillanatra, amikor a legboldogabb voltál! – Visszhangzik a súlyos csend, amely elhangzott szavaid nyomán keletkezik, és elgondolkodom azon, amit az imént mondtál. Boldogság? Olyan távolinak tűnik, mintha az előző életemben történt volna. Mégis, valami megindul bennem, feléled az elemi vágy, hogy legszebb emlékem tükrébe pillantva újra átélhessem ezt a rég elfeledett érzést. De egyedül képtelen vagyok rá…
– Velem maradsz? – kérdezem szemlesütve, előre félve attól, hogy ezután többé már nem láthatlak. Szükségem van Rád!
– Én mindig veled vagyok, Jungkook. Ott vagyok a szemedben megcsillanó fényben, amikor a csillagokra nézel, a friss levegő illatában, mikor mélyen beszívod, a gitárod húrjaiban, amikor pengeted. Mindenben ott vagyok, amit szeretsz. – A bennem tomboló hurrikán elcsitul, ahogyan elér hozzám simogató lélekhangod, s enyémmel rezonálva összeforrasztja azt, ami egyszer megszakadt." - Igeeeen, nagyon jól látod, ezt az egészet szépeeen kimásoltam. Hát már nem is tudom, hogyan tudnék reagálni erre, ez szimplán tökéletes, imádtam, még most is imádom, szóval igen...
Emellett még megannyi gyönyörű kifejezésed, mondatod volt, amik - chef's kiss - tényleg eszméletlen szépek volt.
Az, hogy Yeontan is megjelent a történetben, hát nálam mindent vitt. Imádom azt a kis padlócirkálót, olyan kis aranyos, úgy mint a gazdája.
Személy szerint én imádtam! Köszönöm, hogy olvashattam, várlak a következő körben is! ^^
Lemaradt még a végéről az, hogy a cím és az elején a kép. Hát ezekre se tudok már mit mondani. Megragadtak, kifogástalanul illetek a történethez, meghozta a kedvemet, lelkesen kezdtem olvasni ^^
TörlésSzia! ^^
TörlésÖrülök, hogy így látod, pedig rendesen bizonytalanak érzem az érzéseket sokszor, hogy biztosan jól érezhető-e minden, meg olyan-e, amilyennek szántam. De örülök, hogy megfogott és neked átérezhető lett az írásm! Tényleg borzalmas az ilyen. ;;
Omg, kajak kiemelted a felét XD Hát, köszönöm, még az is sokat mond, hogy nem tudod kifejezni magad, nekem elég csak az, hogy imádod ><
Annak is örülök, hogy a kifejezéseim így tetszettek, azokat szeretem én is nagyon egy írásban, igyekszem úgy formálni őket mindig, hogy illjen is a tartalomhoz, és minimálisan legyen benne egy kis plusz szépség is. ^^
Uw, Yeontan kis imádnivaló, nem hagyhattam ki :3
És örülök, hogy a cím és a kép is meghozta a kedved, és a lelkesedés vitt végig a novellámon.
Köszönöm, hogy írtál! ^^
Szia!
VálaszTörlésJajj, hát nem győzök elnézést kérni, hogy ennyire későn értem ide hozzád, ne haragudj, már tök régen elolvastam, csak nem szeretek egyszeri olvasás után kommentet írni ;---;
Tudom, hogy már nem egyszer mondtam, de annyira szeretem nálad, hogy rövidebb írásaidban is annyira jól átadod az érzelmeket, hogy szavaim nincsenek a végére. A legrosszabb lehet, amikor az, aki a világot jelenti a kezeid között hal meg, és annyira emberi reakció volt az önhibáztatás, szerintem ez annyira automatikus, hiszen az emberben mindig benne van, a "mi lett volna, ha...", még akkor is, ha a lelke mélyén tudja, hogy nincs értelme ezt újra és újra végiggondolni.
"Ne add fel a harcot önmagad ellen!" --> Nekem ez a kedvencem ;--; Ez csak annyira jól eltalálta az egész kis novella lényegét, hiszen Kooknak ezt a harcot tényleg saját maga kellett megvívnia, pont úgy, ahogyan Tae is mondta.
Az is nagyon tetszett, amikor arról írtál, hogy a természet zenél, az is annyira szép kis jelenet volt, még majdnem megkönnyeztem ;--;
Keserédes kis történet lett, örültem a boldog emlékképnek a végén ;--; Köszönöm szépen, hogy olvashattam és még egyszer bocsánat a rengeteg késésért! ;-;
Sziaa! ^^
TörlésNem haragszom, örülök, hogy ideértél! :3
Hát én meg nem győzök örülni ennek, mert korábban mumusaim voltak az érzelmek, és most se vagyok mindig megelégedve velük, de szerintem haladgatok, és annak örülök nagyon, hogy te így érzed. Tényleg a legrosszabb lehet, és teljesen egyetértek veled, akaratlanul is "mi lett volna házunk", magunkat okoljuk, mert mi mást lehetne egy ilyen helyzetben? ;;
Tényleg az a gondolat a lényege igazából, örülök, hogy megtaláltad.
És örülök, hogy a zenélő természetes rész is nagyon tetszett neked, az a párbeszéd szűkebb formában igazából a hugom és köztem zajlott le, és ő mondta ezt a gondolatot, hát majdnem lehidaltam a kis hétéves miket nem mond. ;;;
Köszönöm, hogy olvastad és írtál! :3
Megkésve, de megérkeztem. Elnézést, elhalmoz a munka és az iskola.
VálaszTörlésKülönleges, melankolikus hangulat, többször hoztad már, de nekem kifejezetten szimpatikus, otthonosan mozogsz benne. Megint voltak olyan szép sajátos szóhasználataid, amiket megint nincs időm kiemelni mert csak a kávém mellett írok és rohannom is kell a nyomdába, "lélekhangod" ezt megjegyeztem. Gyönyörű szó. Fogalmam sincs hogy jutnak eszedbe ilyenek.
Szép volt látni, ahogy Jungkook lassan megnyugvásra lel, az egész történet olyan, mint egy hideg, esős nap után elcsituló tenger. Látom sok embert foglalkoztatott ebben a körben az elmúlás különböző megragadása, legyen az az élet és annak változó végei, vagy egy kapcsolat. Érdekes látni és megfigyelni ki hogyan értékeli ezeket a dolgokat.
Ne haragudj, kicsit szétszórtak a reggeli gondolataim, igen, a sírás. Nem tudom, nekem sose fordult meg a fejemben, hogy bátor dolog volna, pedig ez egy elég gyakori szófordulat. Talán túl gyakran sírok ahhoz, hogy büszke tudjak rá lenni xd Hasonló a "mi lett volna ha" gondolatokhoz, ezt pont előttem említették. Az önsanyargatás legjobb módszere. Nem lehet gyászos történetet írni nélküle. Amire ki akarok lyukadni, hogy minden benne volt, amire egy ilyen történetnek szüksége van egy alapkoncepció szinten és ezt érdekes felfedezni és kielemezni.
Keserédes történet lett, őszintén remélem, végre kicsit elszaabdultok és vadállatkodtok végre egy fordulóban, hogy ne csak szomorkodjunk ^^
A lényeg, hogy ideértél. :D
TörlésÖrülök, hogy így gondolod, hogy szimpatikus a hangulat, amiben gyakran írok. Nem baj, hogy nem volt időd kiemelni, jó érzéssel tölt el, hogy vannak kifejezése, szavak, amik emlékezetesek maradnak számodra. Egyébként én sem tudom, hogy hogyan jutnak eszembe. XD
Milyen szépen jellemezted a novellámat elcsituló tengerként, köszönöm, hogy így láttad, én is hasonlóan képzeltem el. ^^
Szerintem a "mi lett volna ha", akármilyen helyzetben is agyunk, mindig megjelenik mumusként, hiába tudjuk, hogy nem éri meg foglalkozni vele.
Köszönöm, hogy írtál! ^^